Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

Izraeli katonák lelőttek több palesztin fegyverest, aki az őrhelyükre támadt Ciszjordánia északi részén, Dzsenin mellett péntek reggel – jelentette a helyi média.
Dzsenin mellett három palesztin fegyveres megközelítette a Szalem nevű faluhoz vezető útnál felállított katonai ellenőrzőpontot, majd rálőttek a katonákra, akik viszonozták a tüzet. Két palesztint agyonlőttek, a harmadikat pedig életveszélyesen megsebesítették – jelentette a közszolgálati rádió.
Egy közeli bíróság lehetett a célpont
A Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerint házilag összerakott géppisztolyok voltak a támadóknál, és az incidens a katonai bíróságnak otthont nyújtó laktanya közelében történt, ahová naponta több tucat palesztint szállítanak tárgyalásra.
A rádió hangsúlyozta, hogy
és ennek keretében több ezer biztonságit vezényeltek Jeruzsálembe, ahol számos utat és utcát lezártak.
Kelet-Jeruzsálemben is növekszik a feszültség
Az utóbbi napokban jelentős feszültség alakult ki különösen Kelet-Jeruzsálemben az izraeli telepesek terjeszkedése miatt. A telepesek az utóbbi években felvásároltak számos épületet, valamint jogi úton megkérdőjelezték számos palesztin család tulajdonjogát évtizedek óta lakott otthonaikhoz, és régebbi zsidó tulajdonosokra hivatkozva elkezdték kiköltöztetésüket elsősorban a Sziluán és Sejk Dzsarra nevű lakónegyedekben.
Csütörtök este képviselői irodát állított fel a szabadban Sejk Dzsarrában Itamár Ben-Gvir, a Zsidó Erő (Ocma Jehudit) nevű, szélsőségesen nacionalista és arabellenes, a hírhedt Meir Kahane rabbi tanításait követő párt elnöke, aki a Vallásos Cionisták nevű pártszövetség egyik vezetőjeként március 23-án bejutott az izraeli parlamentbe.
Az izraeliek Jeruzsálem egészét saját fővárosuknak nyilvánították, beleértve a város 1967-ben elfoglalt keleti szektorát is, míg a palesztinok Kelet-Jeruzsálemet szeretnék megtenni a Ciszjordániából és a Gázai övezetből létrehozni vágyott önálló államuk fővárosává.
(MTI)
Fotó: MTI/EPA/Alaa Badarneh